Nem azért nem keresek már - annyira - másokat, mert nem akarok velük közös munkát – pedig ugyanazt hangoztatják, mint én –, hanem azért, mert ők nem akarnak együttműködni másokkal, igaz, ezt így nem mondják ki. Még azokkal sem könnyű az együttműködés, akik olyan „álmokat dédelgetnek”, mint én, aki azt mondom: összefogom a hasonló kezdeményezéseket a cél elérése érdekében.

Ennek oka a következők lehetnek:

- Van, aki kifejezetten a haszonszerzés vagy hatalomvágy érdekében teszi, amit tesz.

- Van, aki szívére hallgatva kezdte el, de aztán a haszon és/vagy hatalmi pozíció, vagy éppen a megélhetés került előtérbe, amiről hülye lenne lemondani, és ha már így alakult, miért ne kereshetne többet, miért ne állhatna több ember élére.

- Van, aki attól fél, hogy elveszíti saját identitását, ha másokkal áll össze.

- ...és számos más ok is közrejátszhat, mint a bizalmatlanság, félelem, hitetlenség.

Bármi is az ok, ott van, mint egyfajta gát. Én ezt kifejezetten megértem, de ezeket a gátakat nem nekem kellene leküzdenem, mert én „gátlástalan” vagyok. Sőt! Idézem: arogáns, bunkó, nagyon nagy egóval rendelkező, műveletlen paraszt... Mit mondhatnék erre? Igaz! Már csak azért is, mert nem létezik olyan tulajdonság, amivel ne rendelkezne minden ember. A kérdés csak az, minek kell történnie ahhoz, hogy a nem kedvelt tulajdonságok előjöjjenek.

Akartok egy kis példát a „bunkóságomra”? Nem szólt senki, ezt igennek veszem!

Meghívtak az Everness fesztiválra (Balatonakarattya), előadást tartani. Persze én rendes is vagyok, és megkérdeztem, hogy tudják-e, hogy én csak egy „paraszt” vagyok, aki nem valami iskolázott, és hogy az előadásaim is elég közvetlenek, nincs papírforma. Azt mondták: „Igen, tudjuk, láttuk az előadásaid egyikét már, meg ajánlottak is téged, mint előadót…” Miután nem voltam „zsákbamacska”, mentem. Ahogy sétálgattam a rendezvénysátrak közt, az egyik előadó szólt, hogy térjek be az előadására, mert látja, hogy szükségem van arra, amit ő ott elő fog adni. Az előadás címe: „Bőség” volt. Megjegyzem, jó cím, vonzza az embereket! Szóval invitált azzal, hogy látja rajtam, hogy szükségem van arra, hogy őt meghallgassam. Én meg elröhögtem magam. Csak úgy, minden kontroll nélkül.

Látjátok! Valóban bunkó vagyok. De van köztetek olyan, akit az ok is érdekel? Az ok, hogy miért? Mert tudom, hogy nincs a világon semmi, ami ne én magam lennék. Ezért válaszoltam az egyetemi előadáson, az egyik egyetemista kérdésére: „Milyen kurzust kellene indítania az egyetemnek, hogy én részt vegyek rajta?” …Semmilyent, mert nem tudnak olyan kurzust indítani, amelyen én részt vennék, mivel nekem vannak saját gondolataim, és nincs szükségem másokéra. Ha ismerni akarom mások gondolatait, az leginkább az ő énjüket, a legbelsőbb vágyaikat, azt, mit hisznek magukról, mitől lennének boldogok..., amit persze anélkül is tudok, hogy elmondanák szavakkal.

Na, ugye, mekkora az egom?

Na és a művelődési ház vezetője, aki szóvá tette az öltözékemet az előadás után? „Győző, fantasztikusan jó volt az előadás, de engedj meg egy jó tanácsot! Legközelebb tiszteld meg az embereket azzal, hogy rendesen felöltözöl!” (Szabadidőruha és póló volt rajtam.) A szemébe néztem, vállára tettem a kezem, és mosolyogva azt mondtam: „Az emberek érezzék magukat megtisztelve attól, hogy én itt voltam. Ugyanis én innen nem vittem el tőlük semmit, csak hoztam.” Puff neki, mi? Tényleg nagy tapló vagyok, igaz?

Valamilyen nézőpontból valóban az vagyok. De ha az emberek nem értik meg, hogy az igazság, a valóság nem egyenlő azzal, amit látnak, akkor mi értelme lenne felöltözni, ha nem látnak túl rajtam és az én megnyilvánulási formámon? Tanuljanak meg

 elfogadni, és olyannak szeretni, amilyen vagyok! És nem azért, mert én is szeretem őket, függetlenül attól, hogyan nyilvánulok meg emberként egy-egy pillanat hevében.

De mondtam én már olyant is embertársamnak, hogy: „Miért jöttél hozzám? Menj haza nyugodtan, te már nem akarsz élni, miért kéred a segítségem!” (Amúgy is az ember, önmaga a megoldása.) Miért mondtam ilyent? Mert fél tüdővel, ami rákos, dohányzott, és azt kérte, csak a cigiről ne keljen leszoknia, minden mást megtesz. Ami miatt eljött, és annyira félt (halál), az valójában nem gond! Nem kell tőle tartani. Attól nem szűnik meg az én, és a tudata létezni, csak más formát ölt. Olyant, amit az emberi szem nem lát.

Ezek után, amilyen vagyok, mégis akadnak olyanok, akik segítik ezt a munkát, hasonló véleményen vannak, így aztán tudunk együtt dolgozni.

Olyan társaság is volt, akik nagy jövőt láttak ebben a kezdeményezésben, mellé is álltak, de távoztak, mert szóba álltam egy általuk nem kedvelt társasággal. Igaz, ők nem mondták ki, hogy „távoznak” a kezdeményezésből, csak hirtelen más sürgősebb dolguk lett.

Nem tudok mit kezdeni az ilyen helyzetekkel, és nem is igazán akarok. Kérek, és ha megy, megy, ha nem, nem. Nem gond. Mindenesetre szívesebben építem azokkal ezt az egészet, akik megértők, őszinték, kitartók, tudnak hinni, és bízni még az emberekben, és nem úgy akarnak célt elérni, hogy másokat megváltoztatnak – a saját képükre formálva –, hanem hagyják, hogy a másik olyan maradjon, amilyen valójában, úgy, hogy közben olyan dolgot mutatnak fel, melynek jelenlétét szívesen vennék életükben (életforma, életelv...).

Gyerekek! Én nem panaszkodom, ne higgyétek! Bízom az emberekben, és „ébredésükben”. Elsőként, talán a behozott termékek tulajdonosai lesznek hajlandóak elfogadni árujukért árut cserébe, ami megindítja a belső körforgást, és tovább nyomja lefelé a forintértéket. Aztán ezt követi a kínálat bővülése, a hozzájárulási díjak, befizetések növekedése, és ezekkel párhuzamosan az ellátó helyek növekedése… Egyik a másikból fakad, csak hozzatok „áldozatot” ti is, amennyit csak tudtok! Nem is annyira áldozat kell, inkább hit és megértés!

Szeretettel: a „bolond”

2014-08-03