Nem egyszer kaptam már meg, hogy csodálják az erőmet (megjegyzem, erősen fogytán van). Erre legtöbbször csak azt mondtam viccesen: „Mit csodálkozol? Erős Győző vagyok.”

Minden, amit eddig tettem, és amire sokan úgy gondolnak, hogy „Hű…”, egy nagy SEMMI!

Én a három gyereket magával vonszoló anyukát csodálom. Csodálom azt a web szerkesztőt, aki megírta a Létünkért Közösség honlapjának programját betűkkel, olyannak, amilyennek én megálmodtam. És most nem a külsejéről van szó, hanem arról, amit tud. Csodálok egy fehérhajú asszonyt, aki miközben rákkal küzd, még mindig másokra fordít nagyobb figyelmet! És csodálok mindent magam körül, amikor „belenézek” abba, mit is szolgál létével az, amire figyelmem fordítottam.

Én, aki annyi mindent látott már ebben a világban, annyi mindent tapasztalt, és tisztában van a világ tökéletességével, magam is kitudok bukni. Hogy min, és miért, ha egyszer a világ tökéletes úgy, ahogy van? Mert én is ember vagyok, még ha vannak is olyanok, akik úgy gondolják, inkább „bolond” vagyok azért, amit csinálok.

Többször számoltam be már olyan történetekről, melyek le tudtak súlytani engem is. Ha jól belegondolok, most is abban az állapotban vagyok, amolyan „lesújtott” állapotban. Nemrég érkeztem vissza a kis „kuckómba”, amolyan iroda féleségbe, ahonnan a Létünkért Közösség dolgait intézem, és kértem Ágit, az irodavezetőt, hogy hagyjanak békén kicsit, ne zavarjanak.

Mi is történt? Laci barátomnak volt egy olyan ötlete, hogy vigyünk néhány ételt és ismertető anyagot az X utcai kórház egyik olyan osztályára, ahol gyógyíthatatlan betegek vannak. Laci, mivel érintett volt, még egy telefonszámot is adott, hogy kit keressek. Keressem X. doktornőt, mert ő az, aki segítsen azoknak a betegeknek, akikkel közlik, hogy rákosak. Ő egyfajta pszichológus is, ha jól tudom. Be is pakoltam néhány ételt – amit rendes, hivatalos konyhában készítettünk –, amit én csak úgy hívok: „GYÓGYÍTÓ TÁPLÁLÉKOK”. Ez nem reklámfogás, valóban az! Egyszerűen nincs benne mindaz, ami megbetegíti az embereket. Amolyan bio-reform ételeknek mondják, de szerintem ez több annál, és valóban igaz, hogy a rákos megbetegedést is képes visszafordítani, ha megfelelő kúrát csinált előtte az ember! Na jó, az igazsághoz hozzá tartozik, hogy nincs ilyen étel a piacon, mint ez, legalábbis nem tudok róla.

Szóval, megkerestem a szóban forgó orvost, mert arra gondoltunk, ha az a feladata, hogy segítsen az embereknek, akkor nem jön rosszul az infó sem, hogy Közösségünk elsődleges étele „gyógyír” lehet azoknak az embereknek, akik nála fordulnak meg, még akkor is, ha az orvostudomány már nem képes segíteni, többek között azért, mert nem vesz figyelembe alapvető dolgokat. Még ajándék ételt és ismertetőanyagot is vittem magammal, hogy ossza szét ajándékba a betegeknek, és elmondtam az érveimet, kezdve, hogy hasonló esetem volt 1993-ban, de élek, pedig nem tudtak segíteni rajtam. A legszebb az egészben, hogy teljesen tisztában volt azzal, mekkora szüksége lenne betegeinek ezekre a táplálékokra.

Most jól figyeljetek!

Ezeket mondta el: „Nem szabad más mellett állást foglalnia… Hogy nézne ki, ha nekik is van egy alapítványuk, és más alapítványt propagálna… Akár hogy is nézzük, amit csinálunk (már mint mi), az üzleti tevékenység.”

Na baszki, a pofám megint leszakadt. Inkább dögöljetek meg rákosok, mintsem hogy csorba essen az orvostudomány jó hírén!

Dögöljetek meg rákosok, mintsem hogy egy fillért is veszítsen az ő alapítványuk!

Dögöljetek meg rákosok, mintsem hogy valaki más húzz

on hasznot belőletek, még akkor is, ha az a más nem akar belőletek hasznot húzni, mert a „sorstársatok” (volt).

Jönnek nekem a jó tanácsokkal: „Győző, csak pozitívan! Vigyázz, mit írsz!... Vigyázzon a tököm! Meddig akarjátok még „behunyni a szemeteket”, gondolván, hogy kikerül benneteket a száguldó vonat, amikor előtte álltok?

Nem igazán volt kedvem elmenni ehhez a doktornőhöz, mert volt elég tapasztalatom e téren, amikor a tőke és az orvoslás védi a javait, miközben az emberek önmagukba zárkózva szenvednek kínjaiktól, mert már annyira elidegenítették őket egymástól, hogy le sem szarják egymást.

Drága betegek, rákosok, fekélyesek, allergiások, asztmások… megoldás van, de véletlenül sem akarják, hogy eljusson hozzátok. Sajnálom! Sajnálom, hogy inkább üzletembernek néznek engem, mintsem jó szándékúnak. Bár ebben igazuk van. Valóban nem értetek teszem, amit teszek. Magamért, mert én legalább tudom, hogy egy vagyok veled! A te fájdalmad az enyém is.

Ha – véletlenül – túl tudtad tenni magad a modoromon, és érdekel ez a lehetőség, hát gyere!

A "bolond"