Nagyon fontos megérteni azt, hogy eddig az emberek alá voltak rendelve a meghozott törvényeknek. Így fordulhatott elő, hogy nagyon sok esetben a józan ész, a célhoz vezető tettek ellen voltunk kénytelenek döntéseket hozni az életben, miközben a fejünket fogtuk, hogy hogyan lehetséges ilyen ostobaságot tenni.

Maga az alá- és fölérendeltségi viszony eleve hátráltatja az élet nemesebb céljait, mint a béke, és hasonlók. Itt az ideje megtanulni úgy élni az embereknek - és ezt persze hagyni is kell - hogy ne válhassanak többé a törvények szolgáivá, hiszen azért hoztuk a törvényeket, hogy megkönnyítsék a közösségi, társadalmi, az emberi életet.

A törvények inkább irányt adóak, és késznek kell lennünk arra, hogy félretegyük azt, ha ellent mond a józan észnek, ha nem szolgálja a kitűzött nemes célt, vagy közös érdeket. Bizony lazítaniuk kell az olyan embereknek, kik beosztásuknál fogva (rendőr, bíró stb.) a törvény szolgái, és figyelembe kell venni a körülményeket is, amik létrehozták a kényszerdöntés helyzetét.

Örök igazság marad mindig a mondás, miszerint: „Igazságot szolgáltatni nem lehet, csak igazságosan cselekedni az adott pillanatban.” Ugyanis, amit mi igazságszolgáltatásnak nevezünk, az nem más, mint egyfajta büntetés, bosszú, retorzió, melynek hosszabb távú vonzata nem kívánatos, ha egy békés és szeretetteljesebb világban szeretne élni az ember. És ez nem az igazságszolgáltatás felszámolását kezdeményezi, csak egy körültekintőbb döntéshozatalt olyan esetekre, mikor az szükségessé válik.