A vattacukor árus története

Élt, vagy még ma is él, egy emberke, aki vattacukor árulásával kereste kenyerét. Olyan „ügyesen” csinálta, hogy az egyik legnagyobb édesipari céggé fejlesztette kis vállalkozását. Hatalmas üzemében sok embernek adott munkát. Termékei kelendőek voltak, ezért is finanszírozta meg a bank „növekedését”. 

De hát milyen a „sors”? „Egyszer fent, egyszer lent.” (Itt zárójelben megjegyzem, hogy ez a bankokra is vonatkozik, ne féljetek!)

Ma a multik, a nagy cégek többnyire bank alapúak. A bankok finanszírozzák őket. Ez kurvára nagy hatalom ám! Akkor zár be valami, amikor ők azt mondják: „most”.

Kis "hősünk", mit sem sejtett arról, amikor két bank – bizonyos érdekek miatt – összebeszélve eldöntötte, kivonja a tőkét a gyárból, ketten összesen 2 milliárdot. Nos, két milliárd kivonása igen csak megrogyasztja még a jól menő nagy cégeket is. 
És tudjátok mi volt még a legszemetebb húzás? Az, hogy basztak szólni az illetőnek, hogy ez fogják vele tenni, még véletlenül se tudjon időben pénzt szerezni valahonnan. 
Elkezdték hitegetni, hogy még nem született döntés a kifizetésről, semmi gond amúgy, csak 1-2 hétről van szó. Aztán megint 1-2 hét, egészen addig, míg a szerencsétlen már mindent pénzé tett, gyönyörű villáját, drága autóját… Aztán amikor már kellőképpen lenullázta magát – hiszen a beszállítók is érezték a késedelmes fizetéseket, és kezdtek elfordulni tőle – benyögték, hogy nem finanszíroznak többet cégének. 

Persze a történetnek itt még nincs vége, hiszen ilyenkor az ember nem csak anyagilag megy tönkre, de – addig barátoknak hitt – embereket, kapcsolatokat is elveszíti, kit ezért, kit azért.
Van, akit azért, mert nem tudja tovább zsebelni, így a kedvező lehetőségek (korrupció) kiesik. Van, akit azért, mert kölcsön kért de vissza adni már nem tudta, így aztán hazudozni kezdett. Itt ebben az esetben több tíz milliókról van szó, amit baráttól kapott kölcsön, hogy „újra kezdjen”. De hát nem mentek úgy a dolgok, mint amikor a bank adott pénzt, és szép lassan végleg elsorvadt az egész. Hazugságok jöttek a barátoknak, és azoknak, akik kitartottak mellette és segítettek. Elfordultak, mert a kölcsön kért pénzt nem adta vissza. 

Ez volt „hősünk” tündöklése, és bukása. 

Hogy kinek volt ez érdeke, mindegy, nem lényeg. 
Hogy miért mondtam el ezt?
Talán tanulságként.
Ezért nem akarok semmilyen állami pénzt, vagy banki kölcsönt behozni a Létünkért Közösség fejlesztésére. Itt nem fogják „nagy emberek” eldönteni a KIS EMBEREK sorsát, az biztos. 
Abban is biztos vagyok, hogy előbb-utóbb rájönnek a kis emberek, hogy az Ők sokasága milyen NAGY valójában. 
Ez a Közösség KIS EMBEREK nagy húzása lesz, ebben biztos vagyok. 

Hogy honnan tudom ezt az történetet?
Attól az illetőtől, aki – valamikor – a banknak dolgozott, és cégek finanszírozásával foglalkozott, de a gyomra fordult ki az egésztől! 

Az, akinek sok van, nem igazán akarja megosztani azt, amije van másokkal, gondolván, hogy megdolgozott érte. De milyen munka az, amikor az állam tolja oda valakinek a lóvét, amit mi kerestünk meg?  De nem csak az állam pénze az embereké, de a bankoké is, hiszen minden egyes fillérért kezek dolgoztak meg!

Miért vagyok biztos abban, hogy a pénz működtetése is megfog változni? (Bank)
Azért, mert volt szerencsém olyan pincérrel kezet fogni, aki valamikor az egyik legnagyobb bank legnagyobb „üzletkötője” volt, de rájött, mennyi ember életét tette tönkre, és lelke nem bírta elviselni azt ami az Ő munkája kapcsán másnál mint nyomor jött létre, pedig igazán jól keresett. 

A pénz varázslatos hatalma felett az elme felül fog kerekedni. Bízom abban, hogy időben. 

Kedves jól menő vállalkozók! Ha egy kicsit is elgondolkodtál a fentieken, tudunk olyan befektetéseket ajánlani, ami a Közösség javát szolgálja – amiben Te is benne lehetsz – és nincsenek buktatói! 

Érdeklődj vazzze! 

Barátsággal: a „bolond”

2015. május 7.