jester foldal jesterclu főoldal

LÉTÜNKÉRT KÖZÖSÉG

  • Létünkért közösség
  • Létünkért közösség
  • Létünkért közösség
  • Létünkért közösség
  • Létünkért közösség
  • Létünkért közösség
  • Létünkért közösség
  •  

Rák, daganat és egyéb nyalánkságok

Mi tagadás, függetlenül attól, hogy a világot tökéletesnek látom, mert a megnyilvánulások okát bármikor képes vagyok felismerni, még akkor is, ha ennek nem adom jelét és emberként úgy viselkedek, mint bárki más (tudok sírni, nevetni…).

Ha tudnátok hányan ültek már előttem, beszámolva súlyos testi, vagy éppen lelki problémájukról. Ezeket hallgatva, kedvem lett volna – sokszor – sírni, látva az elkeseredéseket, és a kilátástalannak hitt helyzeteket. 
Az, hogy megnyílnak így az emberek előttem, csodálatos. Az őszinteséget tartom az egyik legnagyobb erénynek. Többre tartom, mint egy kufircolást. 
Lehetséges, hogy nem is az fáj, amilyen helyzetben vannak, azok akikkel beszéltem, inkább az, hogy nem tudom megértetni Velük, hogy bármikor véget vethetnek a kialakult helyzetnek, ha úgy döntenek, „elég volt”, és ezt nem csak szavakkal, de tetteikkel is kifejezik.

Már egy jó párszor elmondtam, és megismétlem most is, hogy az életben nincsenek jó és rossz dolgok, csak maga a tökéletesség. Az ÉN úgy gondolja, hogy az a rossz, ami Őt kellemetlenül érinti, és az a jó, mely kellemesen. A tökéletesség abban rejlik, hogy egyik nélkül a másik nem kap értelmet.
Ha Te is hajlandó vagy ezeket felfogni, és a rossz dolgokra úgy tekinteni, mint egy olyan dologra, amit csak azért teremtesz meg, hogy a jó dolgoknak értelmet adj, akkor befejezed a „küzdelmet”, amit az életben folytatsz a „fennmaradásodért”. 

Amikor a „küzdelmet” befejezted, a félelmeid is szertefoszlanak. Amikor a félelmek megszűntek, megszűnik  a lehetőség, hogy a félelmeid napvilágot lássanak, hiszen amire odafigyelsz, azt éled meg valóságként. 

Amikor itt ülsz előttem, és beszámolsz félelmeidről, gyógyíthatatlannak tartott betegségedről, reszketsz, hogy mi lesz, valószínűleg nem tudsz még valamit. Azt, hogy az élet, mint olyan örök. Tested elhagyása, tudatod „kitágulása” – valójában – nem halál, hanem egy folyamat csodálatos része. Ha erre emlékeznél, megint csak oda jutnál, hogy nem félnél. 

Persze itt most sokan hihetik, hogy ez hibbant, hogy ilyeneket mond. Nem kérem ki magamnak, de akkor már inkább: „bolond”.

De tudod mit? Nézzük, kicsit kézzelfoghatóbban az egészet, nem túlmisztifikálva, függetlenül attól, hogy tényleg a hit, gondolat az, ami mindent felépít köréd.

Azt állítom, hogy a Létünkért Közösségben adott ételek, valóban gyógyítóak, még akkor is, ha majd ostorozni akarnak ezért a kijelentésért. 
Azt is merem állítani, hogy megfelelő kúrákkal megspékelve még a rák is visszafordítható.

Ilyen kúra az un. Breis kúra, ami zöldséglevekből áll. 
A lébőjtkúrák tisztító hatása ismert, csak ritkán alkalmazzák, és sokszor rosszul is. 

Van egy jó hírem! 
Közösségünk Tagjainak – Isten segedelmével – lehetősége lesz a jövőben, hozzáférni Budapesten ilyen kúrához, levekhez, mert konyhánkba hamarosan felszerelésre kerül egy az ellátásra alkalmas facsaró. 

Drága Barátom, Te, aki azt hiszi, hogy egyedül küzd reménytelennek látszó testi gondokkal, itt az alkalom, hogy elfogadd segítségünket!
Az éltető kúrát és annak lebonyolítását is megoldjuk számodra, mert hamarosan megjelenik a „MENÜ” kínálatában, mint választási lehetőség, és még tanácsot is kaphatsz, így nem rontod el!

Ha gondolod, élj vele, és használd a Létünkért Közösséget! 

Barátsággal: a „bolond”

2015. május 21.