LÉTÜNKÉRT KÖZÖSÉG
Mi lenne, ha egy bolond lenne a miniszterelnök
TweetJESTER világa, az ÉN világom
Fedezd fel, hogyan építhetünk egy jobb világot, ahol nincsenek tabuk, és mindenki számít! JESTER ("csak1bolond") gondolatai arról, hogyan változtathatjuk meg az egészségügyet, az oktatást, és hogyan kezeljük a környezetvédelmi kihívásokat, miközben tiszteletben tartjuk a kisebbségeket és méltányoljuk az időseink bölcsességét. Egy utópiai jövőkép, ahol a politika nem korlát, hanem eszköz a boldogsághoz. Merülj el egy világban, ahol a "kommunizmus 7 csodája" csak a jéghegy csúcsa. Olvasd el, és képzeld el, hogy részese lehetsz ennek a változásnak!
Tartalomjegyzék
- Bevezető (Elvek, alapgondolatok)
- Milyen lenne egy tökéletes világ, szerinted, és miért?
- Milyen Miniszterelnök lennél?
- Mi a baj a politikánkkal, és miért?
- Mit kérnél számon a volt politikusoktól?
- Mit tennél az egészségügyért?
- Az oktatásban mit változtatnál meg?
- Milyen lenne a környezetvédelem?
- Hogy kezelnéd a kisebbség kérdését?
- Mi lenne a nyugdíjasokkal, öregjeinkkel?
- Mit tennél a bűnözés visszaszorítása érdekében?
- Elképzeléseidet milyen menetrend szerint vinnéd véghez?
- Kommunizmus 7 csodája
- Záró gondolatok
Bevezető (Elvek, alapgondolatok)
Vajon JESTER világa, mennyire áll közel Hozzád?
Vajon életelveitek, elképzeléseitek a világról, egy olyan világról, amilyenben élni szeretnétek, mennyire egyezik meg azzal, amilyenben én magam élni szeretnék?
Vajon van még benned remény?
Arra gondoltam, ezt úgy tudnám megmutatni nektek, mintha választásokra készülnék, bár nem hinném, hogy elvállalnám a miniszterelnöki posztot, de ha igen, olyan világ lenne, amilyent lejjebb olvashatsz. Íme, kérdések egy leendő miniszterelnökhöz, és JESTER, a "bolond" válaszai. "Álmodtam egy világot magamnak...".
1. Milyen elveket kívánsz lefektetni, melyekre támaszkodhatsz a továbbiakban, feltéve, hogy ezeket az elveket az emberek elfogadják?
Az elvek, melyekre támaszkodni kívánok, nem kívánnak semmiféle alátámasztást senkitől. Nem attól lesznek igazak, vagy éppen hamisak, hogy az emberek elfogadják-e.
Számomra ezek a dolgok olyan kézzelfoghatóak, mint másnak a ceruza. Az elvekkel, melyeket elmondok, azokkal nem kell egyetértenie senkinek, ugyanakkor, ha az ember képes kikapcsolni a gondolatait, és tisztán szívéből hallgatja, amit mondok, ott legbelül érezni fogja az igazságot, és azt, hogy ezek nélkül a teljes megsemmisülés vár ránk.
A legfontosabb életelvem: Nincs különbség közted és köztem. Nem fontosabb egy elnök egy utcaseprőnél, de még egy fán ringatózó falevélnél sem. Minden, amit elvégzünk, az életet szolgálja. Az egyik, a világot alkotó elem nélkül a másik mit sem ér, nem is létezhet. A levél a fán magába szívja azt, amit mi emberek kifújunk, és helyette ad olyant, amit mi belélegezhetünk. A világban minden egyes kis elemnek megvan a maga szerepe. Semmi nem teremtődött ok nélkül. Ha csak egy elem is hiányozna, nem is lenne élet. Innen kezdve minden ugyanolyan értékkel bír, mint bárki és bármi más. Persze ezt gondolhatjuk másként is, mint ahogy meg is tesszük sokan. Ha ezt nem tudja az ember alapelvként elfogadni, még nincs itt az ideje, hogy az élet szebb, boldogabb és szeretetteljesebb legyen a földön. Sőt, e gondolatok hiányában, e nélkül az alap életelv nélkül, már nem sok van hátra bolygónknak sem.
A második fontos elvem az élet értelmezése. Amennyien vagyunk, annyiféle értelmet adunk az életnek, vagy éppen értelmetlennek találjuk azt. Ezzel sincs semmi gond. Az életünket a bennünket körülvevő világból, és a szerzett-, vagy éppen a belénk táplált információkból építjük fel. Ma még úgy gondolja az ember, hogy minden, amivel életében találkozik, elszenved, valami véletlen folytán van így. El is neveztük sorsnak azt, ami az élet folyamatát produkálja. Remélem, hamarosan eljut odáig az ember, hogy rájön: a „sors könyvét” az ÉN írja, és a jelen döntései kihatását észreveszi a jövőre nézve, egyéni és társadalmi szinten egyaránt.
Minden, amit mondok, nem más, mint információ, melynek valóságtartalma mindenki számára annyi, amennyit elhisz belőle, függetlenül attól, mennyi igazságot hordoz valójában. Tehát, jó, ha tudja az ember, hogy életünkben minden, ami van, olyan értéket képvisel, amennyit mi emberek adunk neki. Akár egyénileg, akár társadalmilag tesszük ezt. Remélem, senki nem vitatja, hogy ezeket az értékrendeket meg lehet változtatni.
2. Szerinted milyen lenne egy tökéletes világ, és miért?
Bármennyire is bosszantó lehet sokaknak, amit mondok, de egy tökéletes világban élünk. Tudom, hogy ezt most nehéz elhinni, látva a sok beteg embert, az erőszakot, a félelmet, a kilátástalan helyzetet, a pusztításokat… stb. Ugye azért senki nem kételkedik abban, hogy ami most van, azt mi emberek hoztuk létre, mi akartunk egy ilyen világot. Nagyon sokszor hivatkozunk arra, hogy nem tehettem mást. Pedig ez nem igaz! Amikor az ember választhat – márpedig az élet minden pillanatában ezt teszi a kínálkozó lehetőségek miatt –, választ is. Azokat a döntéseket, melyeket félelemből hozunk, mert például: megfenyegettek bennünket, vagy éppen társadalmi elvárás… stb., gondolja úgy az Én, hogy: „Én nem ezt akartam!” A félelemből hozott döntések sokasága szülte meg a mai valóságunkat. Ennek felismerése engedi, hogy az ember egy új életet alakítson ki. Egy olyan életet, melyre már nagyon sokan vágynak. Élet félelem-, fájdalom-, betegségek nélkül, szeretetben, boldogságban. Természetesen, a világ ettől nem lenne tökéletesebb, mint most, csak más.
3. Milyen miniszterelnök lennél?
Valószínűleg jó miniszterelnök lennék, mert nem vágyom rá, így aztán nem küzdenék érte, nem félteném a hatalmam, ezért valószínűleg nem is hazudnék, hogy megtartsam azt.
4. Mi a baj a politikánkkal, és miért?
Mivel a világ tökéletes, nem mondhatom, hogy baj lenne a politikánkkal. A folytatott politikánk megszülte azt a helyzetet, ami most van. Erre a kialakult létformára nem kell úgy tekinteni, mint ha baj lenne. A világban minden egyes megnyilvánulás, amit az ember lát és tapasztal, érzelmekkel tölti el az Én-t. Ugyanaz a megnyilvánulás más és más érzelmeket táplál minden egyes emberbe. Nincs két egyforma megítélés, mint ahogy a sárga színnek is sok árnyalata van. Az Én, az érzelmek átéléséért él, és nem igazán van lényege a megnyilvánulásoknak, ami csak egy bizonyos célt szolgál: Az érzelmi átélést, tapasztalatot. Így aztán, csakis a megnyilvánulás okozta és kiváltott érzelmeknek van lényege, és annak, mit teszünk hatására, milyen új – jövőt kialakító – döntést hozunk.
A világban nincs jó vagy rossz, mert minden relatív. Ha van egy kutya, amit imád a gazdája, és elpusztul, az rossz a gazdának, de nem úgy a szomszédnak, akit idegesített a kutya éjszakai ugatása. A jó és rossz helyesebben megfogalmazva inkább így hangzik: Mi az, ami kellemes, és mi az, ami kellemetlen az Én számára. Politikusaink semmi rosszat nem tettek azzal, amilyen döntéseket hoztak. Csupán érzelmekhez juttatták az embereket. Minden embert más érzelemhez. Segítettek létrehozni azt az állapotot az emberiségnek, azt az érzelmi megtapasztalást, amit átéltünk idáig, mert ezt akartuk. Persze itt az ember úgy vélheti, és jogosan adhat hangot annak a kételyének, miszerint: „Ki az a hülye, aki rosszat akar magának?”, de ne feledjük, amit sokszor elmondok: „Egyik dologból ered a másik. Nincs mélység magaslat nélkül, és nincs magaslat mélység nélkül.”
Az Én-nek jogában áll dönteni, hogy ezt akarja-e átélni a jövőben is, amit ma átél, szüksége van-e még erre a megtapasztalásra, vagy mást kíván átélni a jövőben. Minél több Én gondolja úgy, hogy valami már nem kell, elég volt, annál nagyobb az esély, hogy más lesz a jövő. Ehhez persze hinni kell. Tisztában kell lenni a fizikai valóság felépítésével, hogy is jelenik meg a fizikai valóság. Nem nagy kunszt. Van a gondolat, melyeket az érzelmek táplálnak, aztán van a szó, mely kimondja a gondolatot, és van a tett, mely megelőzi a fizikai megjelenést, és kész az alkotás. Bármire rápillant az ember maga körül kiépített világunkban, leszögezhetjük, hogy minden, ami van, mielőtt az lett ami, nem volt más, csupán egy gondolat, legyen az egy írószerszám, egy épület… stb. Itt halkan megsúgom, hogy amire úgy tekintünk, hogy azt nem ember alkotta (fa, fű… stb.), az sem volt előtte más, mint gondolat.
Egyik legjobb gondolat elültető eszköz a média. Ezért olyan nagy a küzdelem érte a politikusok közt. Nagyon jó irányító, befolyásoló eszköz, de használhatnák az emberek szebb dolgokra is, mint félelemkeltés, félrevezetés…
5. Mit kérnél számon a volt politikusoktól, és milyen eszközökkel vennél elégtételt (korrupció, sikkasztás, félrevezetés, hazugság…)?
Miért vennék elégtételt csak azért, mert megmutatták valaminek az egyik „pólusát”, azt, ami értelmet ad a másik „pólusnak”. Mert, mint már azt említettem: hogy is tudnánk értékelni a kellemes érzéseket, ha nem ismerjük a kellemetlent? És valljuk be őszintén, hogy minél többet időzünk a kellemetlenben, annál jobban értékeljük a „jót”. És persze ott van még a lehetőség, hogy másként nézzünk ugyanarra a dologra, mint eddig tettük. Nincs cipőd? Nézd csak oda! Látod? Annak még lába sincs. Nagy butaság a völgyet számon kérni a hegy miatt, hiszen egymás nélkül nem léteznek. Egymás nélkül értelmüket vesztik a dolgok. Nem, hogy számon kérnék tőlük, de ha azonosulni tudnak a gondolattal, hogy többé nem lopnak, nem hazudnak, és visszaadják, amit elloptak, velük dolgoztatnék tovább, immár egy új eszmével. Függetlenül attól, hogy eddig is politikus volt, képes megérteni a nép és saját akaratát, melyet valóban átélni kíván, miért ne dolgozhatna ott, ahol van, persze, ha a meglopottak, félrevezetettek rájuk szavaznának ezek ellenére, gyakorolva a megbocsájtást ezzel?
Ha be akarnám mutatni, hogy melyik az-az érzelmi állapot, amit szívesen él át egyként minden ember, és mutat utat – egyben – a teendőkhöz a cél elérése érdekében, nehéz dolgom lenne. Az ember igazi Én-jét kellene megmutatni ehhez. Viszont tudok bemutatni egy-két megnyilvánulást, ami híven tükrözi az emberek, mostanra megszületett vágyait, azokat, melyek a múltbéli tapasztalatok alapján születtek meg.
Paraolimpián versenyfutás volt. Esetlen mozgásukkal, de boldogan, élvezettel futottak – a sokak által szerencsétlennek hitt emberkék – a cél felé, mígnem egyikük elesett. A földön ülve, sérült térdét átkarolva, előre-hátra dülöngélve sírdogált bátor kis versenyzőnk. Anélkül, hogy összebeszéltek volna, a többiek egyként lassítottak le, álltak meg, majd fordultak vissza, hogy felsegítsék, vigasztalják a kis társukat. Aztán egymásba karolva besétáltak a célba. A sok „ép” ember a nézőtéren, mind teljesen elnémult, és bámulta az örömteli arcokat, ahogy átsétáltak a célvonalon. Az emberek felálltak, és hosszú véget nem érő tapsba kezdtek, örömök és könnyek közt. Egy fantasztikus felismerésnek lehettek tanúi. Ez megmutatott egy tényt. Az emberek nem akarnak versenyezni. Mindenki győzni akar, úgy, ahogy ők tették, a sérültek, a „nem normálisak”. Ők, azok, akiket mi sérülteknek látunk. Senki nem akar vesztes lenni. Győztes, igen. Minden ember. És erre van mód! Miért is ne lehetne így élnünk? Nem pusztítottunk eleget a „nagy versengésbe”? Valaki megsúghatná nekem, miért versenyzünk, és kivel? Hova ez a nagy hajtás? Ha egy másik jövőt szeretnénk, óvakodni kell az embereknek azoktól a vezetőktől, kik versenyt hirdetnek, és csak növelik, és növelik a versenyképességet és a fogyasztást, ez utóbbit még akkor is, ha nyersanyagkészleteink fogytán vannak. A biztos pusztulásba vezet mindez. A versenyzés örömét, károk okozása nélkül is képesek lennénk átélni.
6. Mit tennél az egészségügyért?
Nem ártana helyre tenni a dolgokat. Sok ember szenved – igaz, szabad akaratából – de ennek sem kell feltétlenül így lennie. A megelőzés sokkal értelmesebb dolognak tűnik, mint a gondok kezelése, bár az is ugyanolyan fontos. Most valahogy úgy néz ki az egészségügyünk, mint amikor valaki nyitva felejtette otthon a vízcsapot, és mire hazaér, úszik az egész lakás, erre elkezdi a vizet felmerni. Na, ilyen az egészségügyünk is. Nem zártuk el a csapot, csak szedjük a vizet. Ha valaki azt kérdezné, hogy el lehetne-e zárni a csapot (meg lehetne-e szüntetni a betegségeket), a válaszom egyértelműen: igen. Legalábbis nagy részét egy csapásra, a többit lassabban valamennyivel. Csak azért nem tesszük meg, mert sokan úgy gondolják, munkahelyteremtő, és kifizetődő így az egészségügy, hiszen sok pénz forog, és nem kis haszon csapódik le egy maroknyi embernél. Amíg ezen a szemléletmódon nem változtat valaki, nem mutat fel egy olyan alternatívát, amit beteg, és betegeken gazdagodó egyaránt el tud fogadni, addig veszteségnek éljük meg az egészséges társadalmat. (Zárójelben had súgjam meg, hogy minél egészségesebb a test, annál egészségesebb a tudat is, és kevésbé romboló, inkább építő, és felismerő!)
Nagy szerepet játszana az én világomban a természetes gyógymód. Hiszen jómagam is életemet köszönhetem neki. Kimondom bátran, hogy lehet élni gyógyszerek és betegségek nélkül, megfelelő életvitellel, még akkor is, ha mára már nem ezt a példát mutatom. Én magam sem gyakorlom, teljes mértékben azt, amit már tudok róla, de ha valami kínom van, nem hibáztatok senkit, mert tudom, hogy én tettem magammal, amit tettem. Az orvosok továbbképzése a betegség és táplálkozás kapcsolatának ismeretére, a természetes gyógymódok irányában haladéktalanul meg kell kezdeni, bármennyire is szorítja hátra a gyógyszerfogyasztást, amihez igen csak nagy érdeke fűződik egyeseknek! Olyan nagy érdek, hogy nekik köszönhetően gyógyszertan van, holisztikus gyógyászat helyett az orvosképzésben.
7. Az oktatásban mit változtatnál meg?
Ha megnézzük a kialakult jelenünket, életformánkat – melyet ha tovább folytatunk – nincs már sok hátra ennek a gyönyörű világnak. Ha levonjuk a következtetéseket a múltból, elmondhatjuk, hogy kineveltük az iskoláinkban azokat az embereket, akik megmondták a népnek a frankót. Aztán lett: társadalmi szétszakadás, és nyomor ép úgy, mint mérhetetlen gazdagság. Szóval, ha ezeket megnézzük, elmondhatjuk sokan, hogy mi emberek nem ezt akartuk. Ha nagyon finoman akarok fogalmazni, az oktatási rendszerünk úgy szar, ahogy van.
Gyermekeinknek az iskola egyenesen kínzás. Gondolok itt a kicsikre, elsősorban. Tényként tanítunk olyan dolgokat, amik megfigyelésekből származnak valamikor a múltból – egy állandóan változó világban –, nem törődve azzal, hogy az akkor és ott volt megoldás. Minden, amit úgy tanulunk meg, hogy az tény, egyben gátakat szab az embernek. Ha vesszük a fáradságot, és visszanézünk, láthatjuk, hány olyan elmélet dőlt meg eddig, amit a múltban „szentírásként kezeltünk”. Lásd: repülés, az ember magasba emelkedése.
Az osztályzások, melyek dicséretnek és elmarasztalásnak is megfelelnek azon túl, hogy értelmileg kategorizáljuk felnövekvő nemzedékünket, sok veszélyt rejt magába. Nagy mellényt ad egyesekre, és kisebbségi önmeghatározást nevel másokba. Vegyünk példának engem. Szó szerint értendő: szinte soha nem volt tankönyv a kezemben. Így aztán a lexikai tudásom, szinte nulla. Ugyanakkor elmondhatom, hogy minden, ami hiányzik az agyamból, átengedte a helyet a „szívemnek”. Legtöbb döntésemet nem agyból hozom meg. Nincsenek korlátaim sem, mert nem tudom, minek érdemes nekiállni, és minek nem. Maradt a dolgokba vetett: HIT.
Ezek ellenére hülyének sem érzem magam, bár, sokat hallottam, hogy nem vagyok normális. Bolond vagyok, pl. ha valakinek odaadtam valamit, amit egy harmadik túl értékesnek ítélt.
Egyik előadásomon abban a városban, ahol felnőttem, a hallgatóság közt ült a volt magyar tanárom is, akit nagyon szerettem. Az előadás végén, kérdéseket tehettek fel, és ő volt az első, aki jelentkezett. Abból kifolyólag, hogy elég szabadelvű és gátlástalan vagyok, hangosan elnevettem magam. Miután elnézést kértem, elmondtam, hogy itt ül a volt magyar tanárom, és jelentkezik. Persze már nyugdíjas volt. Marika néni felállt és a következőket mondta: „Emberek, higgyék el, hogy én ma csodát láttam, amit soha nem fogok elfelejteni. Ez az ember, még magyarul sem tudott igazán, nemhogy ilyeneket és így mondja el…”. De tartottam a nyolc általánosommal előadást már világhírű egyetemen is, ahol köztudott, hogy valami végzettség csak kell, hogy az embernek bizonyítéka legyen arról, amit tud. Ezzel csak azt akartam mondani, hogy az igazi tudást az ember nem az iskolai órákon szerzi meg, hanem – leginkább – tapasztalatai által.
Az értelmileg beskatulyázott embereket nem engedik az élet annak a területére, amiben egy életen keresztül jól érezhetné magát, és munkáját inkább tekintené hobbinak, mint sem fárasztónak, és gyűlöletesnek. Életeket tettünk tönkre azzal, hogy így kezeltük gyermekeinket. Csak azért, mert nem tanultam meg a verset, amit feladtak, ne mondják, hogy hülye vagyok ahhoz, ami a „véremben van”. Sajnos egy idő után az emberpalánta ezt el is hiszi, hogy ő az, akinek őt kikiáltotta egy társadalom, egy oktatási rendszer. Élhetnénk egy olyan világban is, ahol az oktatásnak az igazi lényege az lenne, hogy felmérjék, ki mit szeretne, azt hogy csinálja, és ajánlással engednék egy olyan továbbképzésre, ami már célirányú. Mindezek közben arra is figyelve, hogy a „szakmai tantárgyakból” legyen jó, abból, amit választ magának, hogy akár egy életen keresztül jól érezze magát benne. Ugyanakkor, a váltásra is meghagyni a lehetőséget, ha mást akar kipróbálni az Én, máshoz is van tehetsége, és ami hasznos a köz számára, azt gyakorolhassa.
Nagyon fontosnak tartom azt, hogy tanító, csak az lehessen, aki szeret, tud, és valóban akar is tanítani úgy, hogy nem csak a tanítást, de a gyerekeket is szereti. Nincs semmi szükség, a kényszerből lett, türelmetlen, mogorva, hatalmukkal visszaélő tanárokra.
Tartottam jó magam is órát általános iskolákban, az életről, sokat. Még kisiskolásoknak is. Volt olyan, hogy alsó tagozatosoknak, három osztálynak összevontan, ötven percen keresztül beszéltem, mindezt úgy, hogy lesem vették rólam a tekintetüket. Az igazgatóhelyettes odajött hozzám, és így szólt: „Győző, amit itt ma véghezvitt, az elvileg lehetetlen. Tanították nekünk a tanárképzőben, ha valaki letudja kötni a gyerekek figyelmét 45 percből 20 percre, az már egy jó tanár. Győző! 50 perc. Ennyi ideig le sem vették magáról a szemüket a gyerekek… Hogy csinálta?” Mit mondhattam volna erre, hiszen látta ő is. Valószínűleg bár, komoly dolgokról volt szó, mégis sikerült úgy elmagyarázni, hogy felismerjék, amit hallanak, az: hasznos számukra.
Volt olyan is, hogy direkt a legrosszabb osztályt kaptam meg, és azt mondták, hogy ezekkel nem fogok bírni. Itt láthatod, hogy sikerült-e! J
Fontos, hogy jó tanáraink legyenek.
8. A környezetvédelmet mennyire tartod fontosnak, és mit tennél ez ügyben?
Csak annyira, mint bárki más. Feltenném a kérdést: Akarjátok-e, hogy még unokáitok is élvezhessék ezt a csodálatos világot? És a többség akaratának megfelelően cselekednék, nem pedig a Tőke parancsára.
Nagyon sürgős tennivalók vannak e téren. Új, a környezetet nem szennyező energiaforrások felkutatása, és használatának elindítása. Bár ez így egy kicsit hamis, mert már ezek az energiaforrások léteznek, csak bizonyos okok miatt (tőke, profit, hatalom…) nincsenek használva. Van olyan magyar tudós, aki a vizet tudja égetni olyan hőfokon, amilyent még a lánghegesztő sem tud. De láttam már valakit, aki egy hajszárító motornyi teljesítménnyel képes felfűteni egy 100 m/2-es házat, így havi áramfogyasztása alig pár ezer forint körül van, és minimális ezáltal a környezetszennyezés. És Isten tudja hány olyan találmány van még elsüllyesztve, amiről nem tudunk, csak mert sérti a jelenlegi érdekeket stb.
Szintén nagyon fontos, és sürgető a hulladékkezelés, újrafelhasználás, ami csaknem 100%-ig fokozható. Az embereknek fel kell fogni, oktatásban ránevelni, hogy ne termeljenek lehetőleg hulladékot, fogják vissza igényeiket. Fontos, hogy ez a téma elsődleges helyet kapjon az oktatásba, ha kell elrettentő példákat bemutatva, az általunk okozott természeti katasztrófákról. És nem csak az oktatásban, de az otthoni nevelésben is jelentkeznie kell ennek a témának, annyira sürgető, és fontos!
A hulladék feldolgozást, szinte településenként meg kell oldani! Ha nem is az újrahasznosítás, de legalább a válogatás szintjéig. A szerves hulladékok komposztálása, és visszajuttatása a termőföldbe ép olyan fontos, mint a vegyszer- és a környezetet szennyező anyagok nélküli termesztés, melynek kihatása van az egészségre is.
Felül kell írni a szennyvízkezelési módszereinket, és áttérni – ahol csak lehet – a komposztwcre, mert az értékes trágyából, amire a földnek nagy szüksége van, környezetszennyező, energiát igénylő, ésszerűtlen dolgot csináltunk. És itt nem csak a WC vízzel való öblítéséről van szó.
Sok ilyen dolog van még, amit meglehet, és meg is kell tennünk a környezetünk védelmért, a túlélésért.
9. Mi a véleményed a „kisebbségről”, hogy kezelnéd a kialakult helyzetet?
Nincs mit kezelni. Nagyon sok esetben a gond csak attól gond, hogy annak tartjuk, és ha kezeljük, valóban gonddá válik. Amikor kisebbségről beszélünk, legtöbb ember a romákra gondol. Nincs semmiféle kisebbség, legyen az bárki. A földön emberek vannak, élethez való jogokkal. Magyarországon magyar van, és mindenkire ugyanazok a törvények vonatkoznak. Azért elmondom, hogy csodálkozom azon, hogy nem jöttek még rá, hogy mire is jók a romák, többek között.
Csodálattal tartozom feléjük a következőkért: Összetartóak. Olyan fizikai munkára képesek, amitől más hamar kidől, erősek, szívósak, nem félnek a kosztól stb. Láttam kukás romát, aki büszke volt arra, hogy ő a „szemetes”. Ha kicsit megnézzük, ahogy elönt bennünket a hulladék szép lassan, milyen károkat okoz, és hogy milyen sürgető is a teendő e téren, bizony mondom, hogy ők egyike azoknak, akik kihúzhatnak bennünket a szarból. Amennyiben, megbecsülést, megélhetést adunk cserében, ugyanúgy lehet rájuk számítani, mint bárki másra – ha nem jobban. Nem túlzok, mikor azt mondom, hogy az emberiség jövőjének egyik kulcsa pont a roma. Én a magam részéről legtöbbre becsülöm a kétkezi munkást, függetlenül attól, hogy számomra minden és mindenki ugyanolyan értéket hordoz. Függetlenül a múltbeli tapasztalatoktól. Mindenki elhiheti: kezelhető a roma.
Bár itt egy kasztról beszéltem, de legyen szó bármilyen kisebbségről, senkit nem tudok elítélni, másként megítélni, és nem is akarok, mert mindenkinek magánügye, mit csinál, ha azt az érintettek beleegyezésével teszi, nem rákényszerítve akaratát a másikra.
10. A te „világodban”, mi lenne a nyugdíjasokkal, öregekkel?
Nagyon értékes emberek! Élettapasztalattal, bölcsességgel. Fejlettebb civilizációkban ők azok, akik a felnövekvő nemzedéket nevelik, míg a fiatal erős emberek, a szülők, akik a munkát végzik, sokat szórakoznak, míg be nem töltik a nagyszülők szerepét. Megtehetik, hiszen az „öreg bölcsek” szívesen vannak unokáikkal. Egy jobban működő társadalomban nem dobják félre az öregeket, némi anyagi juttatást odavetve, hogy ebből élj, már ha életnek lehet nevezni azt, amit adunk apáinknak, nagyapáinknak. Valószínűleg nincs rosszabb érzés az embernek, mint azt érezni, nincs rá szükség. Elkövetnék mindent, hogy tudásukat átadhassák, és annyi pénzt adnék nekik, hogy boldogan élhessenek öreg napjaikban. Úgyhogy semmiképp nem okoznak kárt azzal, hogy élnek. Amúgy is gazdag országunk javakban, miért ne ehetnének, mikor éhesek, miért ne táncolhatnának, ha még van kedvük hozzá?
Ahogy a gyerekek egy társadalom gyermekei, úgy esetlen ellátásra szoruló öregjeink is a miénk. Mi Ők vagyunk. Bánjunk velük úgy, ahogy szeretnénk, hogy bánjanak velünk öreg korunkra!
11. Mit tennél a bűnözés visszaszorítása érdekében?
Vajon ha ország atyjaként megadom az ételt gyermekemnek, a népnek azt, amit kíván, meglop-e? Aki ilyenkor is megteszi, az nem tolvaj, csak a gondolkodása sántít kicsit, még él benne a félelem, hogy: holnap nem lesz. De ez könnyen orvosolható. Az, hogy minden embernek megadható e világon, amit szeretne, senki ne kételkedjen. Még egyszer mondom: a Föld javakban gazdag. Országunk végképp. Ne gondolja mindenki azt, hogy csak gazdagok és hatalmasok akarnak lenni az emberek. Vannak „szolga lelkek” is. Épp olyan tökéletes a világ felépítése, igényekből és az igény kielégítésének lehetőségéből, mint akár egy szervezet felépítése. Csak le kell szokni arról, hogy féltjük amink van. Felesleges „halmozni”, mert másokat dönt vele nyomorba az ember.
És természetesen engedni kell, hogy az Én ott foglalja el helyét világunkban, amire teremtetett, amire képessége és vágyai alkalmassá teszik.
A bűnözések gyökere a félelem. Ha mindent megteszünk, hogy az ne legyen, a bűnözés is megszűnik, legalábbis legnagyobb része.
12. Beszélj arról, hogy milyen „menetrend szerint” hajtanád végre elképzeléseidet, mi mit követne, és amit tennél, milyen megfontolásból tennéd?
Ajjaj! Néhány elemet mondok csak el, mert ijesztő lehet azoknak, akik most uralják a tőkét, és ezzel a politikát és minden egyebet.
Első és legfontosabb egy olyan alkotmány, amit népünk túlnyomó többsége jóváhagy. Mint például ez itt: Katt ide!
Ha ez megvan, Honatyáink ezeket szem előtt tartva hozzanak olyan törvényeket, melyek teljesen megfelelnek az alkotmányba foglaltaknak. Nem árt az sem, ha tudomásul veszik, a választott képviselők, hogy Ők inkább szolgák, mint sem urak. Honatyák, kik gyermekeiket látják el, a népet.
Elvet mindenképp vinnék a politikába. Hogy is tudhatnám, hogy milyen terhet tettem másokra, ha én magam nem cipelem? Nem igaz? Így aztán annyiból kellene élnem az ország atyjaként, mint amit a gyermekeimnek, a népnek adok, létminimum címén. Ez az első, és legfontosabb lépés. A törvények, amiket meghozok, azok rám is vonatkoznak, tudva azt, hogy azért hoztuk őket, hogy a társadalmi életünket megkönnyítsék, és bármikor készen álljunk arra, hogy félretegyük, ha azt látjuk, csak akadály, mintsem segítség a meghozott törvény egy-egy alkalommal. Valószínűleg a mentelmi jog értelmét veszítené. Nagy valószínűség szerint megszűnne a munkanélküli jólét, de az is biztos, hogy sokkal kevesebbet kellene dolgozni, és azt, amit dolgozna, inkább nevezné az ember hobbinak, mintsem munkának. Erről az új oktatási rendszerünk gondoskodna.
Egy eddig nem használt elképzelés, társadalmunk felépítéséről: Először is nagy gondot fordítanék arra, hogy az emberi elmét felszabadítsam egy téves tudat alól. Ezt sokszor hangoztatom, mert fontos. Ez pedig a következő: a pénzhez kötött tudat. Nem igaz az, hogy ha valamit létre akarunk hozni, pénz kell hozzá! Tévedés! Az ember kell hozzá! A tudata, gondolata és a cselekvő két keze. De ha annyira ragaszkodunk a pénzhez, hát semmi gond, annyi papírdarabot festenék pénzformátumra, amennyi megnyugtatja a tudatot. Hogy nem tehetném meg? Ó, dehogynem! Hiszen az „enyém” a pénzverde (Magyar Állam). Csak arról gondoskodnék, hogy külföldiek nem vásárolhatnak magyar földön magyar földet, ingatlant, nyersanyagot, természeti kincseket, csak állami kontrol alatt, óva ezzel javainkat, és a mérhetetlen pazarlást.
Egy bank létezne, melynek feladata többé nem az, hogy kizsigereljék az embereket és irányítsák még a politikát is a tőkén keresztül. A bank szolgáltatja azt az energiát, mely mindent mozgat, azaz a pénzt. És ezt az energiát oda és olyan mennyiségben szolgáltatja, amelyen mértékben az szükséges, mindezt kamatok és ellenszolgáltatás nélkül. Ez a „Magyar Pénztálca”.
Ország atyjaként biztosítom azt az energiát (pénzt), „gyermekeim” a nép számára, ami megélhetésüket lehetővé teszi egyéni szinten is. Ehhez cserébe csak annyit kérek, hogy a lét fenntartásához szükséges munkában vegyen részt. Arra is törekedni kell, hogy olyan módon, amilyen módon a legjobban szeretne hozzájárulni. Ez azt jelenti, nem érdekes, milyen iskolát végzett, ha tudja, csinálja azt a munkát, ami a társadalomnak hasznos. A munka ilyen fajta szétosztásával, sokkal kevesebb időt kell eltölteni munkával, és többet szórakozással, pihenéssel, kirándulással…
Egy példa.
Megszavaztatom, hogy akarja-e a nép a következőt: Minden olyan magyar állampolgár, ki hajlandó havi minimum 40 órát dolgozni a köz javára, hajlandó betartani a környezetvédelmi előírásokat (szelektív hulladékgyűjtés és hasonlók), illetve hajlandók társadalmunk javára ötleteit, találmányait „beszolgáltatni” a jövőben, ha havi „X” ezer forint önfenntartási életjáradékot kap mindaddig, amíg munkájával hozzájárul a magyar hon építéséhez, fenntartásához. További „X” ezer forintot kap, ha hajlandó táplálkozási szokásait megreformálni egészsége érdekében. És így tovább. Jutalmaznék minden törekvést, ami szükséges az emberiség fennmaradásához. Aki ezt vállalja, havonta felhasználhatja azt az életjáradékot, amit kap.
Itt tart a javítás JESTER! Vissza az elejére!
Ezzel biztosítva van a nyugalma, nem kell félelemben élnie, és a társadalomnak már csak meg kell mondania, mikor milyen munkát hol kell végeznie. Természetesen azon a területen lehetőleg, ahol él. És ami első látásra nem látszik! Nem lesznek érdekházasságok, drasztikusan csökken az erőszakos megnyilvánulás, lopás, rablás… stb.
A vállalkozók ennek az összegnek a kétszeresét tarthatják meg maximum, ha kitermelték. Minden magyar állampolgár szabadon kereskedhet szinte bármivel, de minden az említett összeget meghaladó pénzt (energiát) vissza kell juttatni az állam pénztárába, hogy onnan újra körforgásnak indulhasson. Tehát nem lehet felhalmozni, és nincs kamat! Röviden ennyi.
Egy kis „melléklet”:
Tök jó:
A kommunizmus 7 csodája:
- A kommunizmusban mindenkinek volt munkája.
- Bár mindenkinek volt munkája, mégsem csinált senki semmit.
- Bár senki sem csinált semmit, a tervhez képest mégis mindig 100%-on felül teljesített.
- Bár a 100%-on felül teljesítettek, mégsem lehetett semmit kapni.
- Bár semmit sem lehetett kapni, mégis mindenkinek volt mindene.
- Bár mindenkinek volt mindene, mégis mindenki lopott.
- Bár mindenki lopott, mégsem hiányzott soha semmi.
Záró gondolatok:
Vannak olyan gondolatok fentebb, amik dühítők, elképzelhetetlenek, és Isten tudja még, ki milyennek tartja. Egy rövid leírásban nem lehet átadni egy átfogó, mindenre magyarázatot adó információt, mert újabb és újabb kérdések születnek. Mégis azt merem állítani, hogy bármilyen részlet, bármilyen módon vált ki hitetlenséget, uram bocsá: dühöt, képes lennék úgy megválaszolni a felmerülő kérdéseket, hogy a végén még a legszkeptikusabb is belátná, hogy igen, a fentiek véghezvihetők. Ezt a zárógondolatot azért fogalmaztam meg, hogy senki ne köpködje meg ezeket az elméleteket – elvéve ezzel mások bele vetett hitét és tenni akarását –, míg nem volt hajlandó megkérdezni előtte a gondolatok kibocsátóját!
Természetesen a fentebb megfogalmazottak nem kötelezőek az emberiség számára, de célravezetők, ha cél egy félelmek nélküli, élhetőbb világ, a teljes pusztulás megelőzése.
Barátsággal: JESTER (a "bolond") :)
2024.02.11.
