


LÉTÜNKÉRT KÖZÖSÉG
Hozzászóltam a TISZA nemzeti konzultációjához
TweetÉn nem igazán szoktam hozzászólni dolgokhoz, de most itt had bolondozzak veletek egy kicsit, csak1bolondként! Előre bocsájtom, hogy bármennyire is gondolja úgy bár ki, hogy pénz kell a dolgokhoz, gondolkodjon el azon, hogy a pénz, vagy a gondolat, a szó és a tett építi körénk e a megjelenő valóságot! Ezzel csak annyit akartam mondani, semmit nem a pénz épít fel valójában, de jó oka van annak, hogy így alakították ki az emberek gondolkodását. Ez az ok, nem a népet szolgálja, csak a nép nagyon pici százalékát.
Ami a Tisza kérdőívet illeti: Olyan ez a kérdőív, mint az elnökválasztás. Eléd rakják az alternatívákat, mindössze kettőt-hármat, mint ha csak az lenne a lehetőség. Számomra megmosolyogtató.
Igen, van jobb megoldás emberek akaratának felmérésére, de senkinek sem kell, mert kurvára kilógna a lóláb. Nem találtam médiát, mely bevállalna egy ilyent, pedig igazán jól kidolgoztam.
Amúgy szívesen végig megyek veletek bolondként a kérdőíven, hogy hogyan is hangozna az célravezetőbben.
A TISZA nemzeti konzultáció kérdései, amire igennel és nemmel lehet csak válaszolni:
-
Egyetért-e Ön azzal, hogy évi maximum 200 ezer forint értékben Nyugdíjas Szép-kártyát vezessünk be, amely élelmiszerre, gyógyszervásárlásra és egészségmegőrzésre fordítható?
-
Egyetért-e Ön azzal, hogy a gyógyszerek áfakulcsa 0 százalékra csökkenjen?
-
Egyetért-e Ön azzal, hogy az állam ne fordíthasson költségvetési forrásokat magánegészségügyi beruházások támogatására, és évente minimum 500 milliárd forint extra forrást biztosítson az állami egészségügyi rendszer fejlesztésére?
-
Egyetért-e Ön azzal, hogy a visszaszerzett nemzeti vagyont oktatásra, egészségügyre és vidékfejlesztésére fordítsuk?
-
Egyetért-e Ön azzal, hogy az egészséges élelmiszerek áfakulcsa maximum 5 százalék legyen?
-
Egyetért-e Ön azzal, hogy a személyi jövedelemadó (szja) egységesen 9 százalékra csökkenjen?
-
Egyetért-e Ön azzal, hogy újra bevezetésre kerüljön a korábbi területeken a kata adózási forma?
-
Egyetért-e Ön azzal, hogy az 5 milliárd forintos vagyon felett extra adófizetési kötelezettség kerüljön megállapításra?
-
Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarország az Európai Unió és a NATO tagja maradjon?
-
Egyetért-e Ön azzal, hogy egy miniszterelnök két ciklusig, maximum 8 évig tölthesse be a pozícióját?
-
Egyetért-e Ön azzal, hogy az önkormányzatok visszakapják a hatásköreiket, intézményeiket és forrásaikat az oktatási, egészségügyi és szociális területen.
-
Egyetért-e Ön azzal, hogy a miniszterelnök fizetése maximum 2,5 millió forint legyen, és az országgyűlési képviselők jövedelme a felére csökkenjen?
-
+1 Támogatja ön, hogy Ukrajna az Európai Unió tagja legyen?
Kicsit helyesebben a feltett kérdések így hangzanának a kérdőívben szerepeltek helyett:
0. Egyet ért e Ön azzal, hogy valójában semmit nem a pénz, hanem a gondolat, a szó és a tett épít fel, és ennek tudatában, egyetért e Ön a következőkkel:
1. Akarja e Ön, hogy nyugdíjasaink – és minden ember – ellátását, biztos- és félelem nélküli megélhetését biztosítsuk, gondolva arra, hogy egyszer a fiatalok is megöregednek?
2. Egyetért e Ön azzal, hogy az egészségügy, a betegellátás, betegségmegelőzés, a gyógyszerellátásnak térítésmentesnek kell lennie, az élethez való jog alapján?
3. Egyetért e Ön azzal, hogy nem képezheti üzlet tárgyát, az emberi egészség, nem szabad vállalkozók kezére adni a betegeket, hogy abból profitáljanak?
4. Egyet ért e Ön azzal, hogy a visszaszerzett vagyont a nép akaratával, a népre, a jövőnk fenntarthatóságára fordítsuk, észszerű prioritással?
5. Egyetért e Ön azzal, hogy az élelmiszer-ellátás, mint az élet fenntartásához elengedhetetlen folyamat, ne képezhesse a jövőben üzlet tárgyát, hanem állami feladat legyen, és előre felmért igényeket elégítsen ki azért, hogy kizárjuk ezzel az értelmetlen pazarlást?
6. 7. 8. (egyben) Egyetért e Ön azzal, hogy megszűnjenek a személyi jövedelem adók, és a cégek, vállalkozók, magánszemélyek… bevételei bizonyos (a nép által megszavazott) összeg felett az államkasszába kerüljön, az igazságos visszaosztásért, a jövő fenntarthatósága érdekében?
9. Egyetért e Ön azzal, hogy Magyarország az Európai Unió és a NATO tagja maradjon?
10. Egyetért e Ön azzal, hogy egy miniszterelnök addig maradjon a kormány élén, amíg a Nép által megírt Alkotmány szerint kormányoz, annak pontjait észszerűen betartva, és visszahívható bármikor népszavazás által?
11. Egyetért e Ön azzal, hogy az önkormányzatok döntsenek minden helyi kérdésről – figyelembe véve az Alkotmányba foglaltakat és az elfogadott országos törvényeket –, és ha szükséges, kizárólag a lakók többségének egyetértésével?
12. Egyetért e Ön azzal, hogy a miniszterelnök és választott képviselők fizetése annyi legyen, amennyit megállapítanak létminimumként, hogy tudják mekkora terhet raknak népük vállára, és hogy elvet vigyenek így a politikába?
13. Egyetért e Ön azzal, hogy azokat a politikusokat, médiákat, közéleti személyiségeket, hírességeket, akik bizonyítottan hazudnak, azzal büntessük, hogy a mindenkori törvényekben foglalt büntetések tízszeresét kapják, hiszen egy egész Népek tömegét vezethetik félre hazugságaikkal?
...lehetne folytatni!